2022. május 2.

Pedro Aguado generális atya üzenete

 

 

SZABÓ DÁNIEL ÉS MÁRKUS ROLAND ATYÁK RÉSZÉRE

Papszentelésük napján

 

Nagyon szeretett Dani és Roland!

 

Rómából írok, abból a házból, ahol Szentatyánk, Kalazancius életre hívta a Rendet. Abból a házból, ahol Isten formába öntötte és kibontakoztatta piarista szerzetesi és papi hivatását, azt a hivatást, amely a mi hivatásunk is. Azt szeretném, hogy jelen legyek életetek eme jelentős pillanatában, pappá szentelésetekkor. Szerettem volna Budapestre utazni, sajnos azonban nem állt módomban. De soha nem lesz hiányotok sem a közelségemben, sem az imádságomban. Ezalkalommal nem csak három dolgot fogok mondani. Minthogy ketten vagytok, hat dolgot fogok mondani. Így hát, legyetek türelemmel.

 

1.       Az első, amit mondani akarok nektek, testvérek, az, hogy GRA-TU-LÁLOK és KÖSZÖNÖM. Egész szívemből gratulálok nektek papságotokhoz, amelyet piaristaként kaptok és vállaltok. Mélységesen osztozom örömötökben és hozzátartozóitok örömében. És köszöntetet is mondok nektek. Köszönöm, hogy odaadjátok életeteket, egész életeteket Kalazancius álmának. Jól tudjátok, hogy ezt a „köszönöm”-öt nem csak a magam nevében és a Rend képviseletében mondom. Azoknak a gyermekeknek és fiataloknak a nevében is mondom, akiket utatok során Isten elétek ad.  Ezért hálát adok Istennek értetek, és kérem őt, segítsen, hogy mindvégig hordozni tudjátok a megbízatást, amely ma kaptatok.

 

2.       Amint tudjátok, a papszentelés révén az Egyház kezetekbe adja legdrágább kincseit, amelyeket Urunk, Jézus Krisztus bízott gondjaira: az Eukarisztiát, Krisztus megváltó jelenlétét a közösségben; az Atya szerető megbocsátását; az Élet Igéjét, hogy hirdessétek; a Krisztus-követők Közösségét, hogy szolgáljátok; a Küldetést, hogy előmozdítsátok; és a Szegényeket, hogy odaadjátok magatokat nekik. A mai naptól fogva papokként Jézus Krisztus minden ember iránti Szeretetének tanúivá lettetek avatva.

 

3.       E mellé a kincsek mellé a Rend felajánlja nektek a sajátjait: Kalazancius karizmáját, hogy testesítsétek meg; a gyermekeknek és fiataloknak való odaadottságot, hogy éljétek szenvedéllyel; és a kihívást, hogy úgy legyetek mások számára pap, szerzetes és nevelő, ahogyan Kalazancius: egységben élve meg e hármas hivatást és bőkezű adakozóként. Mindezen kincseket piaristaként kapjátok. Kalazanciusra tekintve láthatjátok a piarista pap modelljét: mindig szolgál, a végsőkig odaadó, élete középpontjában az Úr áll, odaadja magát a gyermekeknek és a fiataloknak, szenvedély hevíti a Kegyes Iskolák Rendje iránt, a Szűzanya áhítatos fia, szereti a szegényeket. Szentatyánk, Kalazancius legyen számotokra az élet példája, és ő legyen közbenjárótok az Atyánál!

 

4.       Nem akarom azt sem kihagyni, amiről már tudjátok, hogy el fogom mondani. Nemrég szenteltek titeket diakónussá. A papszentelés, Dani, Roland, nem törli ezt el. Ismerek olyan papokat, akik megfeledkeznek arról, hogy szolgák. Ti sose feledkezzetek meg róla! Újítsátok meg ma, lelketek legmélyén, annak vágyát, hogy mindvégig szegények, kicsinyek, szolgák, alázatosak, dolgosak legyetek, mint Szentatyánk, Kalazancius. Mindörökre diakónusok lesztek, testvérek.

 

5.       Világunknak, Egyházunknak, Rendünknek, és mindenekelőtt a ránk bízott gyermekeknek és fiataloknak hiteles szerzetes és pap piaristákra van szükségük. Ezt várjuk, reméljük, és erre kérlek titeket: legyetek a hit és az imádság emberei; közösséget építők; az evangelizáló nevelésért lelkesedők; a fiatalokhoz közel állók; mentesek a klerikalizmus vagy a világiasság minden kísértésétől; lelkesek, hogy megoszthatjátok a világiakkal a kalazanciusi küldetésért viselt közös felelősséget; a szegények között lenni vágyók; nyitottak a Rend küldetésére; elkötelezettek a provincia megújítása mellett; akik arra vágynak, hogy további fiatalokat hívjanak életünkbe és küldetésünkbe. Egyszóval, Kalazancius hiteles fiai.

 

6.       Azt kívánom, hogy legyen teljes az életetek. Ez az én imádságom értetek. Mi, piaristák azt mondjuk, hogy a Kegyes Iskolák Istennek és Kalazanci Szent József szerencsés merészségének és kitartó türelmének műve. Ez most is, továbbra is így van, Roland, Dani, minden egyes piaristában, és bennetek is.

Azzal fejezem be ezt – a kissé hosszúra sikerülő – üzenetet, hogy gratulálok családjaitoknak, akik izgatottan és örömmel élik át az egész mai napot. Gratulálok az egész magyar piarista provinciának. Szeretném kifejezni hálámat Főtisztelendő Felföldi László püspök atyának, Pécs püspökének, ezért a Rendünknek adott ajándékért, a ti papszenteléstekért.

Nagyon szeretett Roland és Dani, nagy ölelést küldök, és kérem papi áldástokat.

 

Pedro Aguado Sch. P.

Generális Atya

 

 

 

 

Róma, 2022. április 22.

Design: Unicial Program: Florka