Te fontosabb vagy nekem, minthogy nekem igazam legyen – rendalapítónkat ünnepeltük

Családias légkörben gyűltek össze a piarista család tagjai augusztus 25-én a kápolnába. A szentmisét Görbe László tanár úr mutatta be. Szentbeszédének részleteit adjuk alább közre. 

„Nagyon sokan fogalmazzák meg ma is, hogy a fiatalok két dologtól félnek: hogy nem szeretik őket, és hogy ők maguk sem tudják igazán kifejezni szeretetüket mások iránt. Az ember életében nagyon fontos az, hogy érezze, hogy szeretik, és talán elmondhatjuk azt, hogy Kalazanci Szent József volt az első tanár, pedagógus, akinek az életében program volt a fiatalok szeretete. És a mai korban, amikor a fiatalok hiperérzékenyek, fontos, hogy legyenek körülöttük Kalazancius szellemében élő, nevelő emberek, akik őszintén törődnek velük, képviselik a keresztény értékeket, és mindig mellettük vannak, bármi történjék. (…)

Azt tapasztaltam, hogy piarista tanárok számára van egy nagyon fontos mondat, amit nagyon komolyan kell venni. Ki tudjuk-e minden diáknak mondani, hogy „te fontosabb vagy nekem, minthogy nekem igazam legyen”? Hihetetlen kemény mondat. Ez azt jelenti, hogy a kalazanciusi erőtérben a személy fontosabb annál, mint annak beteljesülése, hogy egyes személyeknek igaza legyen. Az igazság nem azt jelenti, hogy nekem igazam van. Képes vagyok-e megérteni, együtt mozogni azokkal a célokkal, amire az Isten küld. Talán ebben segít egy mondat, amit valamelyik nyáron találtam az egyik táborban: „adj esélyt, hogy megszólítsanak”. Adok-e esélyt Istennek, hogy megszólítson? Hogy azokat a célokat, amiket közvetíteni akar felém, észrevegyem? Adok-e esélyt másnak: kollegáknak, rendtársaknak, hogy megszólítsanak? És alkalmas vagyok-e arra, hogy a mások megszólításában megérezzék, hogy „te fontosabb vagy nekem, minthogy nekem igazam legyen”?

A Teremtés könyvében azt olvassuk, hogy Isten látta, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó. Megtöltötte a világot egyedi, pótolhatatlan, megismételhetetlen emberekkel, akiket mind-mind végtelenül szeret, sőt, meg akarja osztani velük életét. És amikor bizonytalankodunk, amikor elveszítjük ezt a kapcsolatot, akkor talán Zelk Zoltán Hajolj fölém… című verse jusson eszünkbe:

Hajolj fölém, bárhol vagy is,

mert ha egy pillanatra is

elveszítem az arcod, elveszítem az arcom.

Hajolj fölém, mert nincsen arcom,

ha nem hajol fölém az arcod, (…)

Hajolj fölém, mert nincsen arcom

mert már csak arcod visszfénye arcom.

Adj esélyt, hogy megszólítsanak! Esélyt az Istennek, hogy megszólítson, hogy arcának fénye megjelenjen arcodon! Engeded-e, hogy a rendtársakon, kollégákon keresztül megszólítson? Mert fontosabb ő, minthogy nekem igazam legyen. És miközben diákjainkat tanítjuk, tudjuk-e ezt az istenképiséget beleégetni az arcukba?”

Beszámoló: Gauland Kristóf // Piarinsta