Mi lett volna, ha Kalazancius másképp dönt? - a patrocíniumi előadások, események és gondolatkísérletek mérlege
November 28-án, pénteken ünnepeltük Kalazanci Szent Józsefnek, a piarista rend alapítójának pártfogását az iskolában. Délelőtt előadások és ünnepi szentmise hangzott el, délután koncert, mászófal-megáldás és tetemes rántotthús-mennyiség volt terítéken. Képgaléria a következő beszámoló alatt.
Reggel a kápolnában közös imádsággal kezdtük a Patrocínium ünnepét, majd Horváth Bálint igazgató úr beszélgetett egy ukrán menekülttel, s vázolta iskolánk törekvéseit a hazánkban élő ukrán fiatalok segítésére vonatkozóan.
Ezt követően minden osztály külön programon vett részt, a rászorulók életét segítő különféle alapítványok, társadalmi szervezetek képviselőivel. Hallhattuk többek között a vakokat, gyengén látókat, a börtönben raboskodó tanulni vágyókat, mélyszegénységben elők lakhatását vagy épp a hajléktalanokat segítő szervezetek dolgozóinak előadásait, személyes beszámolóit. A szervezetek önkéntes munkát kínáló lehetősegeiről is szó volt, valamint általánosabban is elgondolkodhattunk rajta, hogy mi, piarista diákként hogyan tudjuk támogatni igazán rászoruló embertársainkat. Kalazanci Szent József erre a kérdésre a fiatalság ingyenes oktatását találta válaszként, ha mi is szeretnénk keresztény életet élni, és iskolaalapítók eszméit követni, a kérdéssel aktívan kell foglalkoznunk, és az egyszerűnek tűnő anyagi megoldások (pénz adományozása) helyett (mellyel nem minden esetben sikerül célravezető valós segítséget nyújtanunk), segíthetünk akár önkéntes munkával is. A program során az ilyen kérdések terén próbálták tágítani az erre nyitott diákok látókörét.
11 órakor került sor az egész iskolaközösség számára az ünnepi szentmisére. A mise főcelebránsa, Radványi Atanáz OFM az esztergomi ferences gimnáziumból érkezett. Prédikációjában egy filozófiai eszmefuttatásra hívta iskolánk diákjait a jól ismert ’Mi lett volna, ha…?’ kérdést feltéve. Mi lett volna, ha Dibusz kivédi az utolsó lövést a világbajnoki selejtezőben? Mi lett volna, ha Assisi Szent Ferenc a gazdag ifjú életvitele mellett dönt? Mi lett volna, ha Kalazanci Szent József pénz kér a tanítványaitól…? - sorjáztak az olykor megdöbbentőnek ható kérdések. Ezen elmélkedve minden lényegtelennek tűnő emberi döntés sokak életére gyakorolt óriási hatása mellett lassan arra is ráébredhettünk, milyen lett volna Szent Ferenc élete a mi korunkban, vagy hogy hiányolnánk-e a Budapesti Piarista Gimnázium létét, ha Kalazanci Szent József egészen másképp dönt életpályája elején…
Ezt követően a patronás zeneiskolai tanárok koncertjét hallgathattuk meg a tornateremben, illetve ezzel párhuzamosan Zsódi Viktor tartományfőnök úr a kilencedik évfolyam jelenlétében felavatta a földszinti mászófalat. Ünnepélyesen kihirdették az iskolai diákönkormányzati elnökválasztás győztesét is. Az új DÖK-elnök Somogyi Botond 10.a osztályos tanuló lett. Idén, a tavalyi évhez képest nagyobb részvételi-arány mellett 186 szavazattal nyert a győztes, 119 szavazattal szemben. 29 érvénytelen szavazat is született. A szavazásra jogosult diákok és tanárok mintegy 73%-a szavazott idén. A választást megelőző DÖK vitáról készült cikk itt olvasható.
Az utolsó programpont a hagyományoknak megfelelően a közös iskolai ebéd volt, ahol tanáraink szolgálták fel a finom fogásokat. Sajnos idén némi hiba folytán szükség lett volna egy ‘csodálatos rántotthús-szaporításra’ is, de erre végül néhány éhes diák és tanár bánatára nem került sor. A rendhagyó iskolai napnak 13 óra körül lett vége, így a diákok legnagyobb örömére a szokásosnál kicsit hamarabb kezdődhetett a hétvége.
Beszámoló: Szirmai Boldizsár, Kökény Vince // Piarinsta
A szöveget Balogh Veronika tanárnő gondozta.
Képek: Ágostházy Bercel, Farkas Olivér, Pálffy Lóránt // Piarinsta, Szőke Máté, Urbán Gergely tanár urak


























































.jpg)
































Aktuális hírek

Felhívás Erasmus-heti eseménysorozatban való részvételre
Iskolánk az október 12-16. közötti Erasmus-napokra eseménysorozatot hirdet. Várjuk korábbi Erasmus-résztvevők, tanulók, diákok, hazai és nemzetközi partnerek jelentkezését a keddi, szerdai és csütörtöki programokra.
2026. szeptember 7.
.jpg)
Megnyílt a jelentkezés a indiai diákcserére
A mumbai St. Xavier's College-dzsal folytatott Budapest-Mumbai cserekapcsolat keretében november 24. és december 4. között piarista diákok is utazhatnak Indiába. Jelentkezés szeptember 14. 23:59-ig a bejegyzésben megadott módon.
2026. szeptember 7.
