Az iskola megnyitotta kapuit
November utolsó szombatja tanítási nappá vált az iskola tanulói számára. Egykedvűségre persze senkinek sem lehetett oka, mert a szokásos tanórák helyett előzetes jelentkezés szerint pályaorientációs előadásokon, beszélgetéseken vettek részt a diákok.
A Pályaorientációs Munkacsoport által hívott előadók négy "órán" keresztül meséltek hivatásukról, részletezték az adott munka által megkövetelt képességeket és személyiségjegyeket, segítséget adva ezzel a bizonytalankodóknak, új lehetőségeket felvonultatva vagy éppen megerősítve azokat a résztvevőket, akik valamilyen terület iránt egyébként is vonzódnak.
Iskolánkba érkezett mikrobiológus, hangmérnök, építész, szerzetes, sebész és robotpásztor is, de találkozhattunk kádár-hittanárral és jelnyelv-szakértővel is. A részletes felsoroláshoz nem áll rendelkezésre elég hely. Az utolsó blokkban 20 tanulónak Edgard Pérez Alván, Peru budapesti nagykövete mesélt a diplomácia fortéjairól és a nagyköveti lét sajátosságairól.
Hálásan köszönjük az előadóknak a lelkes bemutatókat és a Pályaorientációs Munkacsoport tagjainak az igényes szervezést.
Délután már sokkal inkább a diákoké, a tanároké és a hatodikosoké volt a főszerep. A nyílt napi eseményekre érkező családok megtöltötték az épületet, majd a kápolnát. Fizika show, robbantások, floorball-ozás, cserkészek, KM-esek gondoskodtak a kisebbek és nagyobbak szórakozásáról. A szülőket szülői teaház várta, az igazgatói beszédet pedig az alsós, majd a felsős énekkar produkciója előzte meg a kápolnában.
Köszönjük a nyílt napot szervező tanároknak és a közreműködő diákoknak az igényes programot, a résztvevőknek pedig a látogatást és az esetleges jelentkezést a Piarista Gimnázium közösségébe.
Következzenek a képek, melyeket Farkas Olivér, Kaján Márton, Liszka Zsombor Pál, Szekeres Péter és Szőke Máté készítettek.
Aktuális hírek
Diákunk a Nemzetközi Ifjúsági Fizikaverseny magyar csapatában
A Magyarországot képviselő csapat, benne Sinóros-Szabó Zsomborral, a 38. csapat közül összesítésben a 10. helyen végzett. Gratulálunk nekik!
2024. július 18.
"Az iskola 307. tanévét ezennel lezárom."
... hangzott el a megnyugtató mondat a tanév utolsó három tartalmas, de némileg szabadabb tanítási napjai után. Képes beszámoló a június 17-i diákönkormányzati napról, a 18-i sportnapról és a 19-i Te Deumról.
2024. július 5.