2018. június 10.

HunSat Team

A korábbi eredményes közös munka után a Piaristák az Űrben csapata egy nemzetközi versenyen indult el, így újraszerveződve és új néven folytatjuk közös munkánkat: csapatunk a HunSat Team nevet kapta.

Az Európai Űrügynökség (ESA) által 2010 óta évente megrendezett Európai CanSat Versenyen fogunk részt venni. Az esemény a Portugáliához tartozó Azori-szigeteken kerül megrendezésre 2018 június végén.

Múlt év novemberében a Budapesti Műszaki Egyetemről keresett meg minket dr. Gschwindt András c. egyetemi docens, aki nagy lelkesedéssel mutatta be nekünk ezt a versenyt. A pályázatunkat igyekeztünk a lehető legjobban megírni: pontosan körülhatárolt és újító célokat tűztünk ki magunknak. Jelentkezésünkre válaszként decemberben megérkezett a meghívó a versenyre az ESA-tól, nyáron mi is részt vehetünk a megmérettetésen.

A CanSat egy italosdoboz méretű és formájú műholdszimuláció (can - italosdoboz, sat - műhold). A versenyen résztvevő csapatok műholdjait egy rakéta vagy repülőgép segítségével juttatják nagyjából egy kilométeres magasságba, és onnan azok ejtőernyővel érkeznek vissza. Az esés során az eszközzel valós időben kell a légkörben mért adatokat lesugározni egy „földi állomásra”, ott feldolgozni és megjeleníteni azokat. Különböző megszorításokat is figyelembe kell venni: a doboz előre meghatározott magasságát, átmérőjét, tömegét vagy épp az előre megadott frekvenciákat, amelyeket kommunikációra használhatunk. A verseny végén a felkészülés és a verseny során elért eredményeinket, tapasztalatainkat és a mért adatokból levont következtetéseinket kell egy előadáson bemutatnunk.

Minden csapatnak egy úgynevezett másodlagos küldetést is ki kell tűznie magának. Mi telecommandot (azaz kétirányú kommunikációt) valósítunk meg, az elektromágneses spektrumot fogjuk analizálni a GSM tartományban, illetve a CanSat-ot leszállása során irányítani fogjuk. Talán ez utóbbi a legnagyobb feladat, ám a mikroműholdak jövőjének szempontjából a legfontosabb is.

A verseny komoly szakmai felkészültséget igényel, ezért nem meglepő, hogy néha úgy éreztük: nagy fába vágtuk a fejszénket. A BME VIK HVT-n megismert tanárok, kollégák – Gschwindt András, Dudás Levente és Hödl Emil Viktor - a jelentkezésünk után sem hagytak bennünket magunkra, jó ideig heti rendszerességgel jártunk be a laborba konzultálni, ötletelni, és lehetőséget kaptunk eszközeik használatára is. A verseny közeledtével persze egyre sűrűbben vagyunk bent: sokkal olajozottabban lehet haladni így a közös munkával. Az érettségi szünet első hetében gyakorlatilag minden nap a BME V1 ötödik emeleti műhelyében dolgoztunk.

A versenyig (ami egy hónap múlva kezdődik) rengeteg munka vár még ránk. A labortesztekkel jól állunk, de még terepi, drónos tesztekre is szükség lesz, hogy megbizonyosodjunk berendezésünk stabil működéséről.

 A versenykiírásnak megfelelően munkánkhoz az anyagi fedezetet is nekünk kell előteremtenünk. Az útiköltségek és az eszközök költségei azonban meghaladják anyagi lehetőségeinket. A versenyen való részvételünk anyagi feltételeinek biztosítására is sok segítséget kaptunk. A BME VIK HVT, az IQ Kecskemét Ipari Kutatóközpont, valamint a Neumann János Egyetem GAMF Járműtechnológiai Karának támogatásának köszönhetően készíthetjük el a CanSat-unk hardveres részét. Az elektronika, a burkolat és egyéb mechanikai egységek elkészítése érdekében bocsátották rendelkezésünkre laborjaikat, műhelyeiket. Az utazásunk két fő támogatója a Ramasoft és a Pannon Gazdasági Hálózat volt, a segítségükért hálásak vagyunk! Ezen felül köszönjük a még további majdnem tíz cégnek a nagylelkű támogatását.

 A versenyről további tudnivalók az ESA hivatalos oldalán angolul találhatóak (www.esa.int/Education/CanSat).

A csapatról és a felkészülésünkről bővebben a weboldalunkon (www.gnd.bme.hu/cansat), és a Facebook-oldalunkon (www.facebook.com/hunsatteam) írunk.

Célunk, hogy a következő évek újabb magyarországi CanSat csapatainak munkáját segítsük. Örömmel állunk az érdeklődők rendelkezésére!

Illyés András, Tomka Benedek, Dessewffy Domonkos és Cseh Domonkos

Aktuális hírek

Események

április
20
szombat

Bérmálás ///// Kéktúra

21
vasárnap

Diákmise 7-8. évf. (ministrál, olvas: 8.a, agapé: 8.b) - 9.00

22
hétfő

nyelvi vizsga_10_1

koppenhágai diákok látogatása_a nyelvi vizsga részeként

25
csütörtök

Munkaközösségi értekezlet

Minden jog fenntartva © 2024

Design by alphapro.hu

Adatkezelési tájékoztató Impresszum