2022. április 28.

Diákok gyűjtenek ukrán menekülteknek

Néhány kilencedikes tanuló ukrán gyerekeknek gyűjt a számukra szervezett egynapos állatkerti program finanszírozására május 3. keddig.

A csapat felhívása:

A piarista Trastevere projekt keretében rájöttünk, hogy bár sok ukrán menekültnek már van hol laknia és van mit ennie, mégis elszakadtak az otthonuktól és a normál életüktől. Számukra a napok egyre inkább elfásulnak, egyre kevesebb a remény a hamari hazatérésre.

Emellett ráadásul - az idő múlásával - egyre kevesebbet is adományoznak az emberek, a háború közvetlensége is távolodik sokak számára. Ilyen borzalmas helyzetben nem szabadna lenni senkinek, de legfőképpen ártatlan gyermekeknek nem. 

Ezért a Zászlóshajó Trastevere csoport tagjaiként gyűjtést szervezünk. Szeretnénk elvinni a budapesti Piarista Gimnáziumban napközis foglalkozáson résztvevő alsó tagozatos ukrán gyerekeket egy egynapos programra. Ennek részeként először a budapesti állatkertbe látogatnánk el, majd közösen ebédelnénk a gyerekekkel. Így, még ha nem is mehetnek haza, egy kicsit a normális életüket élhetik.

Úgy számolunk, hogy egy résztvevő számára az egynapos program kb. 3500 Ft-ba fog kerülni és 15-20 fős diákcsoporttal tervezünk ellátogatni az állatkertbe. Az eseményre 2022. május 4-én, szerda délelőtt kerülne sor.

Kérjük Önöket, hogy május 3-a, kedd 15:00-ig támogassanak minket és így az ukrán menekült gyerekek programját az alábbi számlaszámon:

Korbuly Bertalan
11773133-01182413
közlemény: Trastevere

Az adományokat előre is köszönjük. 

Ukrán menekült diákok a piarista gimnázium épületében működő tanodában. Fotó: Csapó Viktória

 

Aktuális hírek

Események

május
08
szerda

Érettségi - töri (9:00)

Tanulmányi kirándulás

09
csütörtök

Érettségi - angol (9:00)

Tanulmányi kirándulás

10
péntek

Tanulmányi kirándulás

Minden jog fenntartva © 2024

Design by alphapro.hu

Adatkezelési tájékoztató Impresszum