Akadémiai kutatói pályadíjat nyert Dr. Urbán Péter tanár úr
Az MTA elnöke pályázatot hirdetett a Pedagógus Kutatói Pályadíjra, közoktatásban oktató, gyakorló pedagógusok kutatómunkájának elismerésére. Pályadíj elnyerésére pályázatot nyújthatott be minden olyan egyetemi szintű mester fokozatú diplomával, vagy PhD/DLA fokozattal rendelkező pedagógus, aki legalább ötéves, pedagógusi pályán eltöltött foglalkoztatásra irányuló jogviszonnyal rendelkezik, és a pályázat beadásának időpontjában tanárként dolgozik. Dr. Urbán Péter tanár úr, iskolánk magyar- és német nyelv szakos tanára kutatói pályadíjban részesült a pályázati felhívásnak megfelelően. A díjat Dr. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át Urbán tanár úrnak október 14-én. Szeretettel gratulálunk!
„Ha azt akarod, hogy az emberek hajót építsenek, tanítsd meg nekik, hogyan vágyakozzanak a tenger mérhetetlen végtelensége iránt. »Nem a hajó születik a szegkovácsolásból és a deszkafűrészelésből. Hanem a szegkovácsolás és a deszkafűrészelés születik a tengerre való vágyódásból, a hajó növekedéséből«” – mondta az Akadémia elnöke Antoine de Saint-Exupéry szavait idézve a Pedagógus Kutatói Pályadíj idei nyerteseit köszöntő beszédében. Freund Tamás hangsúlyozta, hogy minden korban, minden nevelési irányzaton és módszertani eszköztáron túl
igazi pedagógus az, aki saját tudományterületén át felébreszti tanítványaiban a megismerés vágyát, megláttatja velük az élet csodáját,
„a tenger mérhetetlen végtelenségét”, és így arra indítja diákjait, hogy maguk is hajót építsenek és kihajózzanak. Ez pedig leginkább akkor valósulhat meg, ha a tanár a saját életében, a saját tudományterületén személyesen is megéli ezt a vágyakozást, ha lélekben kutató is marad. (Freund Tamás, az MTA elnöke - forrás: mta.hu)







Aktuális hírek

Nyílt Nap november 22-én
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Budapesti Piarista Gimnázium Nyílt Napjára. Izgalmas kísérletekre, ifjúsági csoportjaink, szakköreink, tanáraink, hazai és nemzetközi programok résztvevőinek bemutatóira, végül igazgatói tájékoztatóra lehet számítani.
2025. november 10.

Megkezdtük az alapszintű újraélesztés tanítását az iskolában
A Groupama Biztosítóval és a Magyar Resuscitációs Társasággal együttműködve tanáraink és diákjaink a 2025/2026-os tanévben közel 300 tanulóval sajátíttatják el a Basic Life Support, azaz az alapszintű újraélesztés folyamatát.
2025. november 5.
