Gelencsér László tanár úr Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott
"Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta teremtett világ mélyebb megismerésére ösztönző, több évtizede elhivatottan végzett pedagógusi munkája elismeréseként Gelencsér Lászlónak, a budapesti Piarista Gimnázium tanárának." Gelencsér tanár úr kitüntetését március 14-én vehette át.
Gelencsér László középiskolai kémiatanárként évtizedek óta elkötelezett pedagógus, aki szabad idejét nem kímélve igyekszik segíteni a tanítványait, akik közül sokak számára lett a kémia tantárgy meghatározó a pályaválasztásban. Hosszú ideje változatlanul rendkívül eredményesen készíti fel diákjait az egyetemi továbbtanulásra és a tanulmányi versenyekre, egyik tanítványa nemrég első helyezést ért el az országos középiskolai tanulmányi versenyen.
Magas követelményeket támasztva is emberséges, jóindulatú, irgalmas tanárember. Óráit áthatja a tanítványai iránt érzett tisztelet és a személyesség; diákjait sokat dicséri. Bizalommal fordul a tanítványai felé, akik megérzik ezt, és igyekeznek a minél többet kihozni magukból. Mind tantárgyi-szakmai, mind emberi szempontból évek óta kiemelkedő és példamutató módon végzi a hivatását: sokat tett a kémia tantárgy megszerettetéséért.
A szigetszentmiklósi gimnáziumban igazgatóhelyettesként, majd intézményvezetőként dolgozott, majd az elmúlt másfél évtizedben a vezetési feladatokat elhagyva nagy odaadással és alázattal tért vissza a tanításhoz. Osztályfőnökként az osztályában barátságos, támogató légkört alakított ki, ahol a diákok tisztelték egymást és lehetőségük volt saját egyéniségük kibontakoztatására. Az elmúlt évtizedek hűséges, csendes és magas színvonalú tanári szolgálata vonzó példa a fiatal, pályakezdő tanárkollégák számára.
1984-1991: Petőfi Sándor Gimnázium, Mezőberény
1991-2011: Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
2011-től: Piarista Gimnázium, Budapest
Szeretettel gratulálunk Gelencsér tanár úrnak, iskolánk kémiatanárának, osztályfőnök-helyettesének és volt osztályfőnökének!
-(9).jpg)



.jpg)
Aktuális hírek

A teremtett világ könyve, horgásztörténetek és hexameterek
Rövid beszámoló és képgaléria az április 30-i iskolai ballagási ünnepségekről.
2025. május 3.

Kollár János Bolyai-díjas
Öregdiákunk Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díjat kapott a a varietások modulustereinek kutatásában végzett munkásságáért.
2025. április 13.