Filmvetítéssel emlékeztünk meg
Iskolánk idén nem rendhagyó módon emlékezett meg az 1956-os eseményekről. A magyar himnusz elhangzása után az alsóbb éveseknek Csanády tanár úr, míg a felsőbb éveseknek Bán tanár úr és Jilly tanár úr tartott egy rövid, a forradalom előzményeit és körülményeit feltáró kiselőadást Horváth Bálint igazgató úr moderálásával. A diákok ezután egy-egy filmet néztek meg, az alsósok egy dokumentumfilmet, mely az október 23-i cselekményeket az akkori magyar férfi vízilabda-válogatott szemszögéből kísérte végig és ezen a példán keresztül az akkori nehézségeket, a bizonytalanságot illetve a nemzet összefogását rendkívül jól szemléltette. A felsősök a Megáll az idő című magyar filmet tekintették meg. A filmvetítés után az iskolában tovább folyt az élet, ám a mindenkin fellelhető öltöny megadta a kellő tiszteletet az órák közben is a forradalomban elhunyt hősöknek.
Kovács-Pénzes Nimród // Piarinsta
Fotók: Kaján Márton, Farkas Olivér // Piarinsta
.jpg)
















.jpg)







Aktuális hírek

Közérdekű
Kiemelkedő tanulmányi versenyeredményeink
OKTV- és egyéb verenyeredményeink és a díjátadókról készült legjobb képek összefoglalója.
2026. május 29.

Közérdekű
Idei sikereink a csapatsportok területén
Összefoglaló iskolánk sportcsapatainak sikereiről, illetve a legjobb képek a meccsekről és a díjátadókról.
2026. május 29.
Események
június
15
hétfő
DÖK-nap
16
kedd
Focibajnokság
17
szerda
Te Deum // Érettségi
18
csütörtök
Érettségik
19
péntek
