Diákcsere Mumbai és Budapest között

Az első magyar-indiai diákcsereprogram kezdődött el a 2024/2025. tanévben a jezsuita fenntartású, mumbai St. Xavier College, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium és a Piarista Gimnázium közös szervezésében. A mumbai magyar konzulátus is támogatóan állt a létrejövő cserekapcsolat indiai programjához a tanulók november végi kiutazásakor, a magyar diákok meghívást kaptak magának, a konzulnak a rezidenciájára is. A budapesti látogatást, ami május 12-20. között valósult meg, a három iskola közös szervezésében, részint az Erasmus+ program támogatásával valósítottuk meg. A Magyar Kurír interjút készített a szervezőkkel és pár résztvevővel, az alábbiakban két piarista diák-résztvevő élménybeszámolóját adjuk közre.

1. Szabó Dániel (11.a) beszámolója:

Amikor először értesültem erről a lehetőségről, akkor úgy döntöttem, hogy erre az útra mindenképpen jelentkezni kell. Sok iskolának van csereprogramja Európán belül (a Piarista Gimnáziumnak is), de olyat még nem hallottam, hogy magyar diákok egy csereprogram keretén belül Indiába utazhatnak. Szeptemberben, amikor kiírták a pályázatot, akkor a motivációs levelemben arról írtam, hogy ez az exotikus út lesz a cserekapcsolatok királya, holott még elég kevés információval rendelkeztünk és mivel mi voltunk ennek a cserekapcsolatnak az első résztvevői, minden dolog mindenkinek teljesen új volt. Utólag nem kellett csalódnom, tényleg ez volt számomra a cserekapcsolatok fejedelme. Újdonság volt, hogy ebben a cserekapcsolatban még másik kettő iskola is részt vett rajtunk kívül (Ciszterci Szent Imre Gimnázium és Szent Angéla Ferences Gimnázium). A kiutazó csapat összesen 16 diákból (10 fiú és 6 lány) és 2 tanárból állt. November 25-én repültünk ki Mumbaiba. Az első meghatározó élményem a baloldali közlekedés volt. Odakint családoknál laktunk, akik igyekeztek nekünk mindent megmutatni, amit csak tudtak. Utaztam vonaton, amelynek nem voltak ajtói. Elvittek engem egy tradicionális indiai étterembe, ahol mindenféle helyi finomságot lehetett kóstolni. Csak néhány példa a sok közül. A csoporttal közösen voltunk strandolni, elhajóztunk az Elephanta szigetre, ahol egy csodálatos sziklába vájt templomot néztünk meg. Ezenkívül részt vettünk még egy tradicionális jógaórán, városnézésen, iskolai sportversenyen és fesztiválon. A csúcspont a vacsora volt a magyar főkonzul rezidenciáján. A főkonzul meghívta magához estére az egész csapatot, ahol közösen énekeltünk karácsonyi dalokat mikulás sapkában. Ezzel tettük felejthetetlenné ezt az estét. Tíz nappal az indulásunk után élményekkel gazdagon tértünk haza.

Február közepén nekiültünk megszervezni az indiaiak ittlétét. Próbáltunk mindent beleadni, hogy az indiaiaknak az itt töltött idő legalább olyan jó legyen, amilyen nekünk volt kint. Sajnos akadtak nehézségek, de ezeken gyorsan túllendültünk. Az indiaiak május 14-án délután érkeztek eléggé fáradtan, mivel az időeltolódás miatt az előző nap este indultak Mumbaiból. Másnap megmutattuk nekik Budapestet és este itt az iskolában fogadtuk őket vacsorára, amit az Erasmus+ program támogatott. Néhány nappal később jártunk Tihanyban, majd Visegrádon is. Megmutattuk nekik mindhárom iskolát, ahol különböző tanórákat látogattak meg, ezeken az órákon tanultak magyar történelmet, népdalokat és még sok más érdekes dolgot is. Az utolsó teljes napon este volt egy közös búcsúparti táncházzal, töltött paprikával és minden más földi jóval. A nap zárásaként a tűz körül mindenki elmondta azt, amit fontosnak tartott kiemelni ebből a cserekapcsolatból. Ekkor éreztem, hogy egy közösséggé kovácsolódtunk mi mindannyian. Másnap az indiaiak visszaindultak Mumbaiba. Reggel elbúcsúztunk egymástól, de délután meglepetésként kimentünk eléjük a reptérre és ott vettünk könnyes búcsút tőlük.

Köszönök minden élményt és tapasztalatot, amit ettől a cserekapcsolattól kaptam. És természetesen köszönök minden szervezést Kotschy Anna tanárnőnek (Ciszterci Szent Imre Gimnázium), aki nagyon sok energiát fektettet az egészbe és nélküle nem sikerült volna ez ennyire jól. És Mjazovszky Ákos tanár úrnak is, aki szintén beleadta energiáját, idejét és pénzét ebbe az útba. Mindenért nagyon hálás vagyok és szerintem velem együtt az egész csapat is. Köszönjük!

Horváth-Tomka Donát (11.b) beszámolója:

Amikor először bejelentették, hogy hivatalosan is elindul az indiai cserekapcsolat, azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nem haboztunk a jelentkezéssel. Előre sejtettük, hogy ez egy életre szóló élmény lesz, de arra nem készülhetett fel senki sem, amit Indiában tapasztal az ember. Ahogy megérkeztünk a reptérre, rögtön a nyakunkba zúdult India három legprominensebb jellemzője: a káosz, a meleg és a kedves emberek. Ezek végigkísérték egész utazásunkat, a lehető legjobb értelemben. Nem szeretnék köntörfalazni, voltak nehézségek, körülmények, amelyeket el kellett fogadni, vagy hozzájuk kellett szokni, de mindezen rendkívül egyszerű volt túllépni, a temérdek pozitív élmény beárnyékolja ezeket. Nem mindennap kap az ember olyan fogadtatást, amilyenben minket részesítettek, ahogy ritkán láthat hindu, krisna vagy dzsain templomot, 1500 éves barlangba faragott szentélyt, és ugyanúgy itthon nem jellemző, hogy végignézhet egy indiai táncfesztivált, vagy focizhat az Arab-tenger partján egy kiadós lakoma után. Kirívó volt az is, ahogyan kezeltek minket. Mindenkivel nagyon kedvesek voltak, mind az indiaiak, mind a magyar konzulátus emberei, mert meghívást kaptunk a rezidenciájukra, ahol szintén fejedelmi fogadtatásban részesültünk. Sorolhatnám még, mennyi mindent éltünk még át, de akkor biztosan betelíteném az évkönyv felét. A társaság is nagyon összekovácsolódott, mind a magyarok (ugye 3 iskola szervezésében valósult meg a program) mind az indiai diákok között alakultak ki barátságok, és természetesen a két nemzet tagjai egymással is szoros kapcsolatot alakítottak ki. Valójában annyi élmény ért minket, hogy egy kicsit túl is telítődtünk velük, igazán csak az út után hetekkel tudott leülepedni, és megérni bennünk (legalábbis velem biztosan így volt).

Amikor ők jöttek hozzánk, na az még nagyobb kavalkádot jelentett. Azzal kezdődött, hogy az indiai diákok közül nem mindenki tudott eljönni, így helyettük beszerveztek másokat, sőt, jöttek ráadásként is még páran, így összesen hat új indiaival kezdtük meg a vendéglátásukat. Sok programot szerveztünk (igen, ez a diákok feladata volt), igyekeztünk minél több arcát megmutatni Magyarországnak, amiről sajnos keveset tudtak vendégeink a program előtt, de a végén mind nagyon lelkesen áradoztak róla. A reptéren azonban egy dolog mindenkiben tudatosult: valószínűlegy így mindannyian utoljára voltunk együtt. Sajnos a távolság és a költségek jelentősen korlátozzák a jövőbeli találkozás lehetőségét, ami fájó, mert nagyon összenőtt ez a csapat. Kívánom, hogy a következő években a programban részt vevő diákoknak is egy életre szóló élmény legyen ez az utazás, ahogyan nekünk is az volt.

Képek: Magyar Kurír, PRMT és a résztvevők