Derült égből szabadnap – kiürült a Piarista Gimnázium is
A csütörtöki nap is, mint az összes többi, egy átlagos tanítási napnak indult. A diákok mit sem sejtve léptek be az iskola kapuin, nem gondolva rá, hogy a bulgáriai fenyegető események hazánkban is megtörténnek. A délelőtti órákban több mint 260 oktatási intézmény kapta meg ugyanazt a hátborzongató levelet, köztük a mi iskolánk is.
Január 23-án, csütörtök reggel a diákság és tanári kar egyaránt a legnagyobb nyugalomban érkezett meg az gimnáziumba. Azonban 10 óra tájban elkezdtek terjedni a pletykák, miszerint sok budapesti és vidéki iskolában hazaküldték a tanulókat bombariadó miatt. 11 órára már a csapból is az folyt, hogy hozzánk is eljuthat a „katasztrófa”, voltak, akik azt terjesztették, hogy eljött az armageddon, és voltak, akiknek megingott a biztonságba vetett hitük. Ennek ellenére nem keltett pánikot és zavargást a szóbeszéd, inkább komolytalanság tárgya lett. Ettől függetlenül mindenki az előírásoknak megfelelően járt el, mikor az óra közepén megszólalt a hangosbemondó és közölték mindenkivel, hogy azonnali hatállyal el kell hagyni az épületet. Erre hangos örömujjongás tört ki. Volt olyan óra is, ahol épp papírok kiosztásán volt a sor, de sajnos nem sikerült megíratni a dolgozatot. Vannak, akik szerint a tanerő öltözködés közben gyorsan még megígérte a diákoknak, hogy az iskola előtt, az utcán fogja számon kérni az anyagot. Ez a tervét azonban meghiúsította az osztályokból, majd a főbejáraton kiáradó diáksereg lendülete.
Az iskola folyosói és termei pillanatok alatt elnéptelenedtek, a hangos diákság pedig ünnepelve távozott a megmérettetések elmaradása miatt. Azonban akadt olyan tanár is, aki magabiztosan tartotta magát jó szokásaihoz, s csak a gyorsan, de nyugodtan elkanalazott ebéd után hagyta el az épületet, elvégre mégsem érhet senkit korgó gyomorral a vég...
A hasonló helyzetbe került iskolákban kevéssé különböző forgatókönyv szerint játszódtak le az események. Voltak, ahol már a kora reggeli órákban haza küldték a diákságot és a tanári kart egyaránt, más intézményekben viszont tovább folyt a tanítás. Az evakuáció után a rendőrség átkutatta az iskolát és a tanítás az azt követő napon már a megszokott mederben folyt tovább. A vizsgálat folyamatába bele tartozik többek között a biztonsági kamerák felvételének kivizsgálása is. Mivel a tanulók még ebédidő előtt elhagyták az iskola falait, a megmaradt étel a nemsokára megrendezendő sítúrára lett lefagyasztva. Eddig összesen 268 oktatási intézmény kapott a „kalifátus oroszlánjai”-tól fenyegető levelet, ebből 245 budapesti és 23 vidéki.
Írta: Kaján Márton, Farkas Olivér, Forián-Szabó Ábel // Piarinsta
Aktuális hírek
Az iskola támogatása
Köszönjük támogatóink nagylelkűségét.
2025. január 22.
Gazdasági munkatársat keresünk
Álláshirdetés azonnali munkakezdési lehetőséggel. Várjuk a pályázatokat február 10-ig.
2025. január 22.