2020. szeptember 19.

Szakál Ádám tanár úr az új tartományfőnök

2006-tól tanít iskolánkban...

Szakál Ádám Márton 1978-ban született Gödöllőn. Középiskolai tanulmányait a kecskeméti piaristáknál végezte. 1997-ben belépett a piarista rendbe, ahol 2004-ben örökfogadalmat tett, 2005-ben pedig pappá szentelték. 2007-ben földrajz–történelem szakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

2006-tól iskolánk tanára, osztályfőnökként két osztályt vitt végig, harmadik osztálya idén nyolcadikos. 2011-től a Duna-parti Kalazanci Szent József-kápolna igazgatója, 2012-től a gimnázium igazgatóhelyettese és 2015-től pasztorális felelőse. 2015–2019 között a Kalazancius Mozgalom budapesti koordinátora volt. Kétszer a Kalazantínum növendékház házfőnöke, 2015-től 2019-ig az ifjúságpasztorációért és hivatásgondozásért felelős tartományi asszisztensként dolgozott. 2019-től tartományfőnökké való kinevezéséig az ifjúságpasztorációért felelős tartományfőnöki delegátus és házfőnök is volt.

Kezdettől fogva fő tevékenysége a piarista tanítás és nevelés volt.

A diákok és a szülők szolgálatkész, segítőkész, nagyon sokat dolgozó, innovatív és új megoldásokon gondolkodó szerzetestanárt ismertek meg személyében. Nagyon szeret kirándulni, osztályainak is gyakran szervezett gyalog-, kerékpár- és vízitúrát. Szívügye a fiatalok evangelizálása: a piarista rend ifjúsági csoportjainak, a Kalazancius Mozgalomnak  elindításában is nélkülözhetetlen szerepet vállalt.

 

Szeretettel gondolunk Rá és imádkozunk Érte.

 

Az új tartományfőnök egyik asszisztense (aki az iskolákért felelős) Czeglédi Zsolt tanár úr lett, aki gimnáziumunkban idén szeptembertől angol nyelvet és hittant tanít.

 

A Rendtartomány honlapján az erről szóló hír: https://piarista.hu/h%C3%ADr/%C3%BAj_tartom%C3%A1nyf%C5%91n%C3%B6k_vezeti_piarista_rend_magyar_tartom%C3%A1ny%C3%A1t

 

Az új tartományfőnök beiktatása ma (2020. szeptember 23.) az első órában megtörtént. Azon osztályok vettek rajta részt, akiket tanított. Szép és szimbolikus dolog, hogy a hivatal átvételének szertartása most a gyerekek előtt történt.

 

 

 

 

Aktuális hírek

Események

április
19
péntek

mérés_10_ttiny

20
szombat

Bérmálás ///// Kéktúra

21
vasárnap

Diákmise 7-8. évf. (ministrál, olvas: 8.a, agapé: 8.b) - 9.00

22
hétfő

nyelvi vizsga_10_1

koppenhágai diákok látogatása_a nyelvi vizsga részeként

Minden jog fenntartva © 2024

Design by alphapro.hu

Adatkezelési tájékoztató Impresszum