2017. április 11.

Öregdiák találkozó - 2017. május 27-én

A budapesti Piarista Gimnázium idén lépett a 300. tanévébe.

Az iskola jeles évfordulójának emlékére nagyszabású öregdiák-találkozót szervezünk, amelyre meghívjuk az iskola régebbi és jelenlegi szerzetes és világi tanárait és valamennyi öregdiákot. Sokféle programmal készülünk, így a lényegen: a találkozáson-beszélgetésen, az iskolai élmények felidézésén kívül lesznek zenés programok, borkóstoló, filmvetítés, előadások stb.

Noha az iskolánkra főképp az időről-időre összegyűlő osztályok keretein belül szoktunk emlékezni, most – a 300. évforduló tiszteletére – valamennyi érettségizett osztályt szeretnénk az iskolába hívni.

Nagy öröm számunkra, ha ezen a szombat délutánon – akár csak rövidebb időre is – részt vesz a találkozón. Jelentős segítség a szervezésben, ha részvételi szándékát a személyes jelentkezési felületen keresztül visszaküldi felénk. Örülünk, hogy ha adományával támogatja a pesti Piar nevelő-oktató munkáját.

 Horváth Bálint igazgató és a Piarista Gimnázium tanári kara

A találkozó programja

Mikszáth Kálmán tér:

14:30: A gimnázium működésére emlékező tábla avatása a téren

  • megemlékezik Görbe László Sch. P. tanár úr (a Gimnázium volt igazgatója) és Strommer Pál a Piarista Diákszövetség elnöke
  • Sík Sándor versét mondja el Oberfrank Pál színművész
  • nosztalgiaséta” a Mikszáth téri iskolaépületben

Piarista utca 1.

16:00: Szentmise a Duna-parti kápolnában, főcelebráns: Labancz Zsolt Sch. P. tartományfőnök, szentbeszédet mond: Dr. Jelenits István Sch. P. tanár úr

17:00: híres öregdiákjaink emlékművének felavatása a földszinti aulában

  • rövid ünnepi beszédek (Dr. Koltai András levéltárvezető, Horváth Bálint iskolaigazgató)
  • fellép az iskola kamarakórusa Melegh Béla tanár úr vezetésével

17:30-tól bemutatók, előadások, beszélgetések 

Eközben (is) folyamatosan látogatható

  • sörterasz-borterasz (Rizmayer-sör és Piarista bor)
  • fizikai eszközök interaktív kiállítása (diákok)
  • 3D nyomtatás
  • biológia kiállítás (diákok)
  • Piarista Múzeum kiállítása
  • nosztalgiavetítések (AVK-s filmek a kezdetektől; öregdiákjaink és a levéltár képeinek vetítése: tanórák, túrák, ünnepek)
  • Piarista Ajándékbolt (IV. emelet): különféle, piarista emblémákkal, feliratokkal, címerrel ellátott pólókat, bögréket, pulóvereket, borokat és egyéb termékeket lehet vásárolni. 
  • 18.30-tól Őri Gergely (12.b) diákunk bemutatja a megújult orgonát (III. em. karzat)

18:00-24:00

  • találkozás, kötetlen beszélgetés tanárokkal, osztálytársakkal, évfolyamtársakkal
  • piarista anekdoták (Dr. Koltai András levéltárvezető)
  • élőzene (a zongoránál Kapolcsi Szabó Levente 12.b)
  • étel- és italfogyasztás: a vásárláshoz kupont kell vásárolni a helyszínen, ezáltal próbáljuk gördülékennyé tenni a kiszolgálást

gulyásleves és pogácsa / kenyér - 800 Ft

csapolt Rizmajer sör - világos korsó: 400 Ft; világos pohár: 250 Ft; barna korsó: 600 Ft; barna pohár: 400 Ft; fekete korsó: 600 Ft

a Gimnázium jubileumi bora - 1 dl. tokaji furmint: 300 Ft
a borospohár letéti díja: 500 Ft (visszaadjuk a pohárért cserébe)

20:00: bűvészbemutató (Jáki Tamás végzős diákunk)

21:00: a 300 szeletes jubileumi torta felszeletelése

A korlátozott számban látogatható programokat összefoglaló táblázat:

Mikor zajlik? Hol zajlik? Program megnevezése Ki tartja? Hány fővel turnusonként?

17.30-18.00
ÉS
18.30-19.00
BETELT!

A porta mögül,
a földszinti kiállítótérből indul
100 éves a Duna-parti piarista épület – séta a felújítást tervező építész vezetésével Golda János építész, piarista öregdiák 30

17.30-18.00
ÉS
18.30-19.00
BETELT!

Tanácsterem,
II. emelet

„Az élet kegyetlen” -interaktív, digitális történelemóra az iskola közelmúltjának történetéből Kormos Zoltán tanár úr, igh., piarista öregdiák 34
17.30-18.00
BETELT!
Üveges terem,
a kápolna mögött
Rendhagyó irodalomóra dr. Jelenits István SP, piarista öregdiák 60
17.30-18.00
ÉS
18.30-19.00
BETELT!
Fizika nagyelőadó – Kovács Mihály terem Fizikai kísérletek – most bemutatjuk, ami „akkor, azon a bizonyos fizikaórán nem sikerült” Urbán János tanár úr, piarista öregdiák és jelenlegi diákok 50
17.30-18.00
ÉS
18.30-19.00

BETELT!
Kémiaterem Kémiai kísérletek - avagy „maradt még itt valami furcsa anyag a Mikszáth térről” Gelencsér László tanár úr és jelenlegi diákok 34
17.30-18.00
ÉS
18.30-19.00
BETELT!

Központi Könyvtár,
I. emelet, bejárat a hátsó lépcsőház felől

Könyvtárlátogatás: a Piarista Központi Könyvtár kincsei – avagy milyen ritkaságok voltak tőlünk karnyújtásnyira nap mint nap a Mikszáth téren? Baranya Péter, könyvtárvezető 20

17.30-18.00
ÉS
18.30-19.00
BETELT!

12.a osztályterme, IV. emelet 300 éves a budapesti Piár – színes történelemóra piarista anekdotákkal, iskolai történetekkel dr. Koltai András levéltárvezető, piarista öregdiák 30

18.30-19.00
BETELT!

12.b osztályterme, IV. emelet Nosztalgiahittanóra fiatalabbaknak Zsódi Viktor tanár úrral Zsódi Viktor SP 34
17.30-tól
Tornaterem Kispályás kosárlabda minibajnokság rövid meccsekkel – a lebonyolítás a jelentkezők számától függ (öltözésre, zuhanyozásra van lehetőség) Horváth Péter tanár úr, piarista öregdiák korlátlan, kötelező regisztrációval

Velük már biztosan találkozhat...

1943b, 1947b | 1950a, 1950b, 1954b, 1956b, 1957a, 1957b, 1958a, 1959a,1959b | 1960a, 1961a, 1961b, 1962a, 1962b, 1964a, 1965b, 1965a, 1965b, 1966b, 1967a, 1967b, 1968a, 1968b, 1969a, 1969b | 1970a, 1970b, 1971b, 1972a, 1972b, 1973b, 1975a, 1975b, 1976a, 1977a, 1977b, 1978b, 1979a, 1979b | 1980a, 1980b, 1981a, 1982a, 1982b, 1983a, 1983b, 1993c, 1984a, 1985a, 1985b, 1986a, 1986b, 1987a, 1988a, 1989a, 1989b | 1990a, 1990b, 1991a, 1991b, 1992a, 1992b, 1993a, 1994a, 1994b, 1994c, 1995a, 1995b, 1996a, 1997b, 1997c, 1998a, 1998b, 1999a, 1999b, 1999c 2000a, 2000b, 2000c, 2001a, 2001b, 2002a, 2003a, 2004b, 2005a, 2005b, 2006a, 2006b, 2007a, 2008a, 2008b, 2009a, 2009b | 2010a, 2010b, 2011b, 2012a, 2012b, 2013a, 2013b, 2014a, 2014b, 2015a, 2015b, 2016a, 2016b

 

Aktuális hírek

Események

március
29
péntek

Tavaszi szünet

31
vasárnap

Húsvétvasárnap

KM napja

április
01
hétfő

Tavaszi szünet

02
kedd

Tavaszi szünet

Minden jog fenntartva © 2024

Design by alphapro.hu

Adatkezelési tájékoztató Impresszum