2018. június 9.

Bonis Bona - 2018

A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj 2013 tavasza óta ad lehetőséget a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi pedagógusok és más tehetségsegítő szakemberek elismerésére. A díj elnevezése a bonis bona discere, vagyis „jótól jót tanulni” latin mondásból származik.

Az Országgyűlési Határozattal indított, 2028-ig szóló Nemzeti Tehetség Program egyik célkitűzése, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a hazai és határon túli tehetséggondozó pedagógusokat és szakembereket, akik általános iskolákban, középiskolákban, szakiskolákban végzett munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a nemzet tehetségeinek kibontakoztatása érdekében.

Kiváló tehetségsegítő” díjban azon pedagógusok részesültek, akik alegalább 5 évre visszamenően folyamatos kiváló tehetségsegítő tevékenységet végeznek, amelynek jelentős hatása igazolható a tehetséges gyermekek, fiatalok körében (pl. köznevelési intézményhez vagy civil szervezethez kapcsolódó tehetséggondozó műhely működtetése; bármilyen, egyéb szervezett keretek között végzett tehetségsegítés, tehetséghálózat-fejlesztés; országos, regionális vagy szakterülethez kapcsolódó tehetségsegítő szervezőmunka, programszervezés).

 Ezúton is gratulálunk Melegh Béla tanár úrnak, s köszönjük munkáját!

 

Aktuális hírek

Események

március
29
péntek

Tavaszi szünet

31
vasárnap

Húsvétvasárnap

KM napja

április
01
hétfő

Tavaszi szünet

02
kedd

Tavaszi szünet

Minden jog fenntartva © 2024

Design by alphapro.hu

Adatkezelési tájékoztató Impresszum