A külföldi tanulmányutakat követő tapasztalat-továbbadás lehetőségei

Erasmus-tanulmányúton részt venni és akkreditált Erasmus-iskolának lenni nagy dolog, de nem csak móka és kacagás. Bár igaz, hogy eddig minden kiutazó diák és tanár örömmel és feltöltődve, sok új baráttal és európai tapasztalattal gazdagodva tért vissza a mobilitás után az iskolába, a részvétel némi kötelezettséggel és bizalommal is együttjár, hiszen részint a kiutazón áll, mennyire mutatkozunk nyitott és kíváncsi iskolának, mennyire tudunk tanulni más iskolák sikeres projektjeiből, gyakorlataiból vagy éppen nehézségeiből és kihívásaiból. Tavaly kiutazó tanáraink és diákjaink tanulmányútjuk végeztével rövid beszámolót írtak és el is kellett gondolkodniuk a disszemináció lehetőségein. A disszemináció a külföldi élmények és jó gyakorlatok magjainak jó földbe való elhitését jelenti a hazautazás után. A tapasztalatok továbbadására rengeteg mintát és trükköt találunk az interneten (lásd.: alább), de az előző tanév résztvevői is remek példákkal szolgálhatnak számunkra, ezért összegyűjtöttük, milyen disszeminációs módszereket választottak diákjaink és tanáraink az előző tanévben arra, hogy az élményeiket még közelebb hozzák iskolatársaikhoz, osztályközösségükhöz, kollégáikhoz.

Ha utánaolvasunk angol vagy magyar nyelven a sikeres Erasmus projekteknek, találkozhatunk videóesszékkel, flashmobokkal, interjúkkal, kampányokkal, nemzetközi iskolákkal, nívódíjas projektekkel, hátrányos helyzetűek megsegítésére és menekültek felzárkóztatására vállalkozó partnerintézményekkel és izgalmas blogbeszámolókkal. Minden bejegyzés arról tanúskodik, hogy az Európai Unió legsikeresebb integrációs projektje, az Erasmus a köznevelés területén és a felsőoktatásban is sikeresen folytatja céljainak megvalósítását: európai fiatalok tömegeinek mobilizálását és tanulmányi lehetőségeinek kiterjesztését. Nem csak a felsőoktatás területén pályáznak tehát hallgatók Erasmus-ösztöndíjra, de a köznevelési intézmények számára is elérhetőek pályázati lehetőségek, így lehetséges, hogy a Piarista Gimnázium is akkreditált intézmény lett a 2022/2023. évi tanévben. 

A lehetőséget kihasználva három tanárkolléga felderítő útra is indult tavaly Madridba, négy kollégánk januárban Zaragozába látogatott tanulmányútra, ahol már várta őket a fenntarthatóság tématerületét feltérképezni igyekvő diákcsapat, küztük egy "hosszú mobilitás keretében" 140 napot a Cristo Rey Piarista Iskolában töltő diákunk. Innentől gyorsultak fel az események: Egy-egy tizenegyedikes diákunk indult német- és francia nyelvterületre, egy újabb diákcsoport a demokratikus működések tanulmányozása céljából a bécsi Piarista Gimnáziumba látogatott. A franciaországi Landivisiau apró, de annál nyitottabb iskolájában szakmai látogatáson vettek részt tanárok, az évet pedig egy csoportos szlovákiai kirándulás zárta, ahol a résztvevők Kodály Zoltán nyomában jártak. 

 

1. Diákelőadások és -beszámolók

 A legközkedveltebb disszeminációs forma az ismeretterjesztő előadás. A beszámolóban a résztvevő kitér a felkészülés körülményeire és tételesen felsorolja, milyen területeken fejlődött és tanult a külföldi tartózkodása alatt. A prezentációban inkább a figyelmet szeretné felhívni a program előnyeire, a szembeötlő különbségekről mesél a hallgatóságnak, nyitva hagyva a mondatokat úgy, hogy  élményei mások számára is továbbgondolásra alkalmasak lehessenek. A külföldi és hazai valóságelemzést minden disszeminációs előadás alkalmával érdemes az adott terület kulináris élvezeteivel megfűszerezni, ahogy ezt a tavaly hazaérkező tanárok decemberben tették: 

A legbátrabb résztvevők tapasztalataikról az egész tanári karnak beszámolhatnak. 

 

Sokuk viszont kisebb közösségben prezentált, az osztályában vagy az ifjúsági közösségében mesélt az élményeiről. 

 

Fontos, hogy az előadások ne csak elvégzendő, frontális mondókák legyenek, hanem továbbgondolkodásra késztessék a hallgatóságot, eredményük legyen: 

2. Plakát, poszter, díszítés

Ünnepélyes épületünk hófehér falaira és sokszor szegényes parafatábláira minden szín ráfér. A részletekről mindenképpen egyeztessünk a tanárokkal, de ha külföldi élményeink poszterek és plakátok készítésére késztetnek minket, ne tétovázzunk, foglaljuk el a még üres tereket és töltsük be őket élményekkel: 

3. Témanapok, műhelymunkák 

Az iskola diákcsapatai és vezetősége számít a hazaérkező erasmusosokra. A Diákönkormányzatnál is lehet beszámolóra jelentkezni, a Piarinsta diákújságírói is nyitottak egy nemzetközi workshop-ra - csak fénykép is készüljön. Történelmi emléknapjaink, kampányaink és témanapjaink egy-egy részének megszervezése pedig szintén elszámolható disszeminációs tevékenységként, ha abban az Erasmus-élmény hangsúlyos. 

 

4. Konferenciaelőadások

Az október elején esedékes Erasmus-napokon sok iskolában szerveznek Erasmus-konferenciát, ami remek lehetőség egy disszeminációs konferenciaelőadás megtartására. Koordinátorod biztos több olyan eseményt is tud említeni neked, ahol idegennyelven, magas szinvonalon mesélhetsz az élményeidről és a tapasztalataid iskolai kibontakoztatásáról. Ha szerencsés vagy, még a Parlamentbe is meghívást kapsz, ahol az equadori diplomaták hallgatják meg a spanyolnyelvű előadásodat, ahogy ez tavaly történt a 10.-esekkel. 

Online konferenciaelőadásodat pedig személyes érdeklődésed kiemelésével vagy kép- és hanganyaggal is szinesítheted, ahogy ezt tizedikes diákok tették a szlovákiai látogatásuk után.  

5. Csak a képzeleted (és a házirend) szabhat határt...

 ...annak, hogyan segítesz beépíteni a Piarista Gimnázium légkörébe mindazt a sok élményt, amit külföldön szereztél. Sok olyan pozitív működési sajátsága van az iskolánknak, amit mi már megszoktunk, hazaérve azonban lehet, hogy neked kell segítened abban, hogy rácsodálkozhassunk. Bármilyen formában is tervezed a tapasztalat-továbbadást (projektcsapat, blog, előadás, flashmob...) fontos, hogy kövesd nyelvtanárod és koordinátorod iránymutatásait és látogass el a Tempus Közalapítvány honlapjára is jótanácsokért vagy szuper disszeminációs lehetőségekért

Aktuális hírek

Események

október
13
vasárnap

Diákmise 7-8. évf. (8.a)

17
csütörtök

Évfolyami konferencia (7.a-9.b) // Rövidített órák

20
vasárnap

Diákmise 11-12. évf. (12.b)

22
kedd

ÜNNEPSÉG - 6. óra

23
szerda

Nemzeti ünnep

Minden jog fenntartva © 2024

Design by alphapro.hu

Adatkezelési tájékoztató Impresszum