2017. június 2.

Chikán Éva tanárnő kitüntetése - az Ericsson-díj

 Az Ericsson-díjról

Az Ericsson Magyarország 1999-ben alapított díjat azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a magyar természettudományos alapképzés magas színvonalának fenntartásához, illetve emeléséhez. Az Ericsson-díjat olyan matematikát vagy fizikát oktató pedagógusoknak ítéli oda a díj kuratóriuma, akik elismerten sokat tesznek tantárgyuk megszerettetéséért és a tehetséggondozásért. Idén összesen nyolc kolléga részesült ebben az elismerésben.

A díjat így indokolta a kuratórium...

"A budapesti Piarista Gimnázium tanára, a fizika munkaközösség vezetője.

Aktivitása igen sokrétű, tanítványainak versenyeredményei imponálóak. Egy diákja aranyérmes a Nemzetközi Fizikai Diákolimpián, 70-nél több tanítványa végzett a Mikola-verseny, a Szilárd Leó verseny, a Jedlik Ányos verseny és a Károly Ireneusz verseny élmezőnyében, többségükben az első 6 helyezés valamelyikét szerezve meg.
1985-től az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanárai által írt fizika tan-könyveket, példatárakat és munkafüzetek lektora. Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola emelt szintű érettségi Centrumában a kísérleti eszközök összeállításában is részt vett, vizsgabizottsági elnöki teendőket látott el. 2014-ben Modern fizika szakkört indított a Piarista Gimnáziumban. Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában speciálkollégium keretében fizikai tárgyú előadások szervezője, előadója, a létrehozott laborok számára fizika ő készített munkafüzeteket, de emellett külső csoportok számára is tartott órákat.

Tíz éven keresztül vett részt a Mikola Sándor tehetségkutató verseny szervezé-sében és lebonyolításában, valamint a TIT által szervezett felvételi előkészítők, programozó szakkörök munkájában.
Éveken keresztül volt a NAT Természettudományi tantárgyi bizottságának fizikus tagja, valamint jegyzetet írt a környezet szakos egyetemi hallgatók számára is.

A Magyar Televízió Repeta című műsorában a fizika tantárgy szakértője.

Igazi tanáregyéniség. Olyan pedagógus, akihez a nap bármely szakában fordulhatnak a diákjai, a hétvégi időszakokat is tanítványaira fordítja egy-egy verseny előkészítésekor. Munkája példaértékű a fiatal pedagógusok számára."

A kitüntetéshez készült videófilm itt elérhető.

 

Szeretettel gratulálunk, Tanárnő!

 

 

Aktuális hírek

Események

április
18
csütörtök

Osztályfőnöki konferencia

Fogadóóra (9-12. évf.)

19
péntek

mérés_10_ttiny

20
szombat

Bérmálás ///// Kéktúra

21
vasárnap

Diákmise 7-8. évf. (ministrál, olvas: 8.a, agapé: 8.b) - 9.00

Minden jog fenntartva © 2024

Design by alphapro.hu

Adatkezelési tájékoztató Impresszum